Blog

Érdekes információk és aktualitások a kozmetikum készítés világából
vadgesztenyés krém
22 júl 2017

Ti kérdeztétek: miért nem használ a vadgesztenyés krém?

A hét végén vízitúrázni voltunk a kisebbik nagylányom osztálytársaival, és családjukkal. Egy esti beszélgetés során kiderült, hogy természetes hatóanyagokkal foglalkozom. Kati, az egyik anyuka, nevetve mondta nekem: „még nem volt olyan krém a kezemben, ami hatott volna a visszeres lábaimra. Pedig már mindent kipróbáltam!”

Persze azonnal elkapott a szakmai büszkeség: ”A vadgesztenyének működnie kellene” válaszoltam kicsit csodálkozva. Ő persze tényleg már minden kapható vadgesztenyés krémet kipróbált, és mind hatástalan maradt.

Nekem, a saját receptjeimmel mindig nagy sikereim vannak, nemcsak a saját, és mások bőrének kezelésében, de a fájó sőt visszeres lábak tüneteinek enyhítésében is. De a bolti krémekkel nekem is hasonló tapasztalataim vannak: a körömvirágos alig segíti a sebgyógyulást, a fekete nadálytő tartalmúak alig hatnak az izmokra és az izületekre, a vadgesztenyéseknek pedig majdnem semmi hatásuk.

Vajon a gyógynövények mégsem működnek olyan jól, ahogy azt mi, fitoterapeuták gondoljuk?

Mire használjuk a vadgesztenyét?

A vadgesztenye fantasztikus gyógynövény. Szinte nincs is olyan része a fának, amit valamire ne lehetne használni. A fa kérge, illetve a belőle kinyert eszkulin fényvédő kémek fontos komponense. A leveléből a hammamelis vízzel minden szempontból egyenértékű kivonatot készíthetünk. A virág fontos vérkeringést serkentő anyagok tárháza. Többek között a Gattefosse cég készít belőle szemkörnyék ápolására alkalmas speciális hatóanyagot. A mag azaz maga a gesztenye pedig rengeteg értékes szaponint, eszcint, valamint glikozidokat tartalmaz. Ez az a bizonyos közismert érfal-rugalmasító hatóanyag-csomag, amit a visszeres lábainkra (és aranyerünkre is!) annyira ajánlgatnak a gyógynövényekkel foglalkozó szakemberek. De alkalmazzák a kozmetikusok is az arc vérkeringésének gyengéd fokozására, és persze rozáceás kozmetikumokban is gyakran előfordul.

Szóval egy vadgesztenye fa szinte pótol egy egész kozmetikai szakrendelést, és még egy kis beteg-kezelésre is jut belőle.

Én hogyan használnám a vadgesztenyét?

Persze, mint minden gyógynövénynek, a vadgesztenyének is van hatásos koncentrációja. n azt vettem észre a saját tapasztalatom során, hogy ez az értékes mag az egyik azok közül a kevés hatóanyag közül, amit megéri az előírtnál nagyobb koncentrációban használni a kencékben: kb 5-7% koncentrációig látványosan javul a hatása.

Én általában 5%-os krémekkel dolgozom.

Ha tanítványaimnak tanítok krémet készíteni, akkor 5% hidroglicerin kivonatot ajánlok az emulziós krémekbe.

Ha nem kozmetikumokkal foglalkozó embereknek magyarázom a vadgesztenye használatát, akkor általában arra kérem őket, hogy gyűjtsenek 8-10 db vadgesztenyét ősszel, hámozzák meg, és reszeljék le, majd öntsenek rá annyi vodkát az olcsóbbikból, amennyi a lereszelt térfogat kétszerese. Hagyják állni 2 hétig, majd az oldat tisztájából el is készülhet az első vadgesztenye krém:

  • 5 g tinktúra
  • 10 g ricinus-olaj
  • 80 g shea vaj
  • 5 g méhviasz

Az olajokat és a viaszt olvasszuk össze, és hagyjuk addig lehűlni, amíg a kezünkkel meg tudjuk fogni (kb 45-50 celsius). Ezután tegyük hozzá a tinktúrát, és tegyük a mélyhűtőbe. Miután megszilárdult vegyük ki, és hagyjuk krémesre olvadni.

A fenti kence nagyon látványos eredményekre képes, ha néhány hétig rendszeresen használjuk.

Ha gyorsabb segítség kell (már minden nagyon fáj), akkor elővehetjük a pudingokhoz vagy dzsemekhez használ zselésítőnket. Az előírt sűrítő mennyiségének háromszorosát főzzük fel vízzel. ekkor egy nagyon sűrű zselét kapunk, amit a vadgesztenye tinktúrával hígíthatunk megfelelőre. Ez egy hűtőben tartandó krém, mert nagyon gyorsan megromlik, de egy nagyon koncentrált oldat, így hiperhatékony.

A bolti kozmetikumok és a vadgesztenye

De ha ez így van, akkor miért nem működnek a boltban kapható vadgesztenyés kozmetikumok?

A Kremmania.hu-n kerestem vadgesztenyés kozmetikumokat. Két csoportra osztottam a találatokat:

  • Arckrémek az arc vérereinek kezelésére
  • Lábkrémek, visszér kezelésére

Az első csoportban általában – kevés kivételtől eltekintve – a hatásos koncentrációban található a vadgesztenye. Ezzel szemben a második csoport krémei között több mint felerészben 1% alatti a vadgesztenye kivonat koncentrációja.

Ebben a mennyiségben persze nem hatásos a vadgesztenyés krém. Ezt persze valójában fel is tüntetik a kence címkéjén: míg a flakon elején nagy betűkkel virít a vadgesztenye, az INCI listán, az Ingredients szót követően leírják az értő szemek számára, hogy kevés vadgesztenyét tettek a termékbe.

Ezért az emberek nagy része manapság legyint a vadgesztenyére. Pedig nagyon hatékony gyógyszer lehet, ha jól tudod használni!

Ha Te is szeretnél értő szemekkel rendelkezni, és az INCI listát megérteni, néz meg tanfolyamunkat!